Keresés ebben a blogban

2011. április 22., péntek

Csirkés samosa







A samosa tradicionális indiai étel, Indiában az utcán árusítják. A tésztáját legtöbbször zöldségekkel töltik, de hússal vagy hallal töltött változata is előfordul.
Eredetileg zöldséges samosát akartam készíteni, de aztán gondoltam egy merészet, és kitaláltam egy húsos változatot. Az összetevőktől kissé nemzetközi jellege lett, bár a fűszerezése inkább indiai. Annyira ízlett a férjemnek, hogy már holnap meg kell ismételnem.
A tésztája nagyon egyszerűen elkészíthető, és olajban sütve teljesen olyan, mint a leveles tészta. Bár sehol nem találtam édes töltelékkel készült samosa receptet, egészen biztos, hogy azzal is fogok próbálkozni.

Hozzávalók a tésztához:
25 dkg liszt
5 evőkanál olvasztott vaj
10-12 evőkanál víz
fél kávéskanál só
fél kávéskanál curry

Töltelék:
2 db csirkecomb
2 db hagyma (lila)
1 db paradicsom
fél pritaminpaprika
curry
gyömbér

bors

A lisztet összekevertem a sóval és a curryvel, összemorzsoltam a vajjal, és annyi vizet tettem hozzá, hogy jól gyúrható legyen.
Gyúródeszkán simára gyúrtam, és folpackba csomagolva fél órán keresztül a hűtőben pihentettem.
Amíg a tészta pihent, a csirkecombokat kifiléztem, egészen apróra vágtam, fűszereztem sóval, borssal, curryvel és egy kis gyömbérrel. Kevés olajat melegítettem és a húst megpirítottam. (Mivel egészen apróra vágtam, nagyon hamar átsült.) A megsült csirkét félretettem.
Az edénybe öntöttem még egy kevés olajat, rádobtam a felszeletelt hagymát, kicsit megfonnyasztottam, majd hozzáadtam az apróra vágott paprikát és paradicsomot. Sóztam, borsoztam, megszórtam curryvel és gyömbérrel. Pár percig pirítottam, majd összekevertem a hússal, és félretettem.
A tésztát 8 egyenlő részre osztottam, kis gombócokat formáltam, majd mindegyiket egészen vékonyra, kör alakúra nyújtottam. A körök egyik felébe húsos tölteléket kanalaztam, ráhajtottam a tészta másik felét, majd a széleit megsodortam, és villával bebordáztam. Forró olajban időnként megforgatva néhány perc alatt megsütöttem.
Ha kisebb falatokat akarunk csinálni, a tésztát 16 részre is oszthatjuk. Lehet készíteni mellé mangóchutneyt is, de anélkül is nagyon finom.

5 megjegyzés:

babette írta...

Hát ez tök jó!!!!! Ki kell próbálnom!

Csiperke írta...

Tényleg érdemes, mert nagyon finom. Mi samosa szerelmesek lettünk...

artoscsaba írta...

Tényleg guszta! Én is ki fogom próbálni.

Nelli írta...

Nagyon fini lehet!

Névtelen írta...

finom! kipróbáltam!