Keresés ebben a blogban

2011. január 13., csütörtök

Töltött bundáskenyér






Bundáskenyér. A sógrom szerint prolikaja. Én viszont nagyon szeretem. Szívesen megeszem hagyományosan, üresen is, de töltve még finomabb. Bármivel megtölthetjük, tejföllel, sajttal, sonkával, paradicsommal, ami csak eszünkbe jut. Nálunk ma történetesen sajt, hagyma és csemege uborka került bele.
Régebben anyukám mindig bő olajban sütötte a bundáskenyret, de kedves öcsém rávezetett, hogy nem kell ennek így lennie. Mostmár én is kevesebb zsiradékban sütöm, ma éppen két evőkanálnyi kacsazsírban.

A sajtot lereszeltem, a hagymát és az uborkát egészen apróra vágtam.
A kenyereket annak rendje-módja szerint a tojásba forgattam, megsütötem az egyik felüket. Miután megfordítottam, az egyik szelet kenyér megsült felét megszórtam sajttal, hagymával, és uborkával. Ráborítottam a másik szelet kenyeret a megsült felével, és a kiszedő kanál segítségével kicsit összepréseltem. Picit sütöttem az alját is, utána a sajttól összragadt szendvicset óvatosan megfordítottam, és a másik felét is sütöttem még egy kicsit. Elég gyorsan kell vele dolgozni, nehogy megégjen. Forró citromos teával az igazi.


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó ötlet, köszi! Magamtól ilyesmi eszembe se jutott volna. Én sonkát is tettem bele, hát nagyon fincsi volt.
Amúgy nagyon jó a blogod, gratulálok hozzá!